Új hét…már nem is számolom, hány napja változott meg az életünk…
Pontosan emlékszem arra, ahogy kezdődött. Először csak egy nagyon távoli hír volt a híradóban a világ másik oldaláról. Eszünkbe sem jutott, hogy közünk lehet majd hozzá. Aztán egyre közelebb jött… Már Európában is felbukkant, és akkor már sejtettük, hogy hatással lesz a mi életünkre is. Néztük a híradásokat, mint egy rossz filmet, és tudtuk, ez vár ránk is. Szép lassan, fokozatosan kúszott be az életünkbe, és beláttuk: elkerülhetetlen a változás.
Ami akkor még elképzelhetetlen volt, ma már a megszokott életünk része:
Otthon maradtunk: nem járnak a gyerekeink iskolába, óvodába, és mi sem járunk dolgozni.
Felnőtt szempontból: A szerencsésebbek tudnak „hómofiszban” dolgozni, a kevésbé szerencsések várnak, keresnek, tárgyalnak, találnak… és közben matekházit írnak, kovalenskötést magyaráznak, verset elemeznek és plakátot terveznek technika órára. Ja és persze főznek, sütnek, mosnak, takarítanak – tripla mennyiségben, mint eddig. Ok, inget és blúzt vasalni most nem kell gyakran…
Gyerek szempontból: Hetek óta barátok és kortársak nélkül lenni, videók és emailek alapján tananyagot feldolgozni, anyuval vagy apuval a pun háborúkról és a melléknév fokozásról tárgyalni, fényképen keresztül házi feladatot és rajzokat visszaküldeni, online rocky edzésen részt venni nem olyan vicces. Fegyelmezetten végig lehet csinálni, de azért nagyon nem motiváló a 4 fal között dolgozatot írni. Még a puskázás lehetősége sem dobja fel őket. Hiszen a puskázás akkor az igazi, ha megvan a lebukás veszélye. Hát az most nincs.
Soha nem gondolták volna a gyerekek, ennyire fog hiányozni nekik a suli, a tanárok, a csengő, még a tesióra is…
Az utcák kihaltak, a villamosok üresek, az éttermek, mozik, színházak, butikok határozatlan időre bezártak… mindenki számára elképzelhetetlen volt ez még pár hete. El tudtátok volna képzelni, hogy TÉNYLEG megállunk, leállunk, otthon maradunk?!
Őszinte lehetek? Nekem nagyon sok minden tetszik
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mi nagyon korán – 3 nappal a sulik bezárása után magunk mögött hagytuk a fővárost, és vidékre költöztünk. Eredetileg 2 hétre – ez volt 6 hete, és még legalább ennyit tervezünk. Úgy gondoltuk, biztos, ami biztos.
A legjobb döntés volt. A rendkívüli helyzetet könnyebb nem a megszokott életünkben, hanem rendkívül máshol és máshogy megélni. A természetben, tóparton, zölderdőben, napsütésben.
Ami nagyon tetszik és erőt ad minden nap:
• egészségesek vagyunk – az egész család és az összes barátunk
• nem kell korán kelni – kicsit tovább alhatunk
• együtt reggelizünk – suli időszakban erre nem volt időnk
• nem kell uzsonnát készítenem – mindenki azt ehet, ami szeretne – müzlit, almát, nasit…
• nem kell edzésekre rohanni – itthon tornázunk és futni is elmegyek heti 3x
• most igazán a zöldben, a természet szívében élhetek – óriási energiákat ad!
• itthonról tudok dolgozni – örök hála érte
• itthonról tudunk tanulni – örök hála érte (még ha néha fogytán is a türelem…)
• DE nem festek, nem horgolok, nem sütök foszlós kalácsot, nem meditálok, nem írok könyvet, nem rakok ki 1000-es puzzle-t. Egyszerűen nincs rá időm. Hoztam magammal egy csomó könyvet….ááhhh, ugyan mááár…
Nagyon szalad az idő… itt a május… esküszöm, nem várom a visszatérést a “régi életünkbe”. Remélem, megtartunk majd ebből a jelenlegi életmódból pár jó dolgot. Mert jó érzés lelassulni, együtt lenni, így lenni
Ami viszont nagyon hiányzik: a nagycsaládom: a szüleim, a testvéreim, az unokatesók. És nagyon hiányoznak a szociális kapcsolataim: barátaim, üzletfeleim, tanítványaim. Óriási hála az internet által használható lehetőségeknek, de hát az azért mégsem ugyanaz…
Tanuljuk a türelmet, a várást, a kivárást. Ez is egy új élmény… <3
“Változtass a hozzáállásodon, és a Világ veled változik. Ne változtass, és a Világ akkor is változik, csak nélküled.” A. J. Christian
